Fénytér

A húszas évek csillárja a Pozsonyi úton nem dísz. Rézkarika, opálüveg, a mennyezet stukkója: ha a kör szakad, a lakás este megvakul. Mi nem cseréljük le „modernre”. A vezetéket kicseréljük, a foglalatot biztonságossá tesszük, a testet hagyjuk, ami volt — egy ezerkilencszázhúszas lámpatest, új élettel.

A csillár marad. A kör új.

Magas belmagasság, a Szent István park felőli ablak: ide a függő tartozik, nem a sín. A régi kapcsolót, ha bírja a rugó, nem bántjuk. Egy délelőtt, egy létra, egy jegyzet a foglalatról. A fény itt mesterség, nem termék.

A társasház lépcsőháza a kerület arca. Bauhaus korlát, stukkó, a falikar, ami estére kigyullad a házmester órájára. Közös képviselő, közös világítás, közös kör — nem lakásonkénti pánik, hanem egyeztetett munka, egy délelőtt a házban.

A lépcsőház nem folyosó. Arculat.

A Pozsonyi út és a park között a belmagasság még tart. A lámpatestet nem cseréljük katalógusra, ha a kör és a foglalat rendbe tehető. Időkapcsoló, mozgásérzékelő: csak ahol a ház kéri, és csak úgy, hogy a stukkó megmarad.